A TLT

1956-ban új típussal áll elő a Csepel Művek. Megjelenik a TLT. A három betű szintén egy rövidítést takar: Teleszkóp, Lengővilla, Tokozott. (hátsóvilla), vagyis a hátsó villát egy lemezből héjszerűen összehegesztett burkolattal látják el amely a P típust végigkíséri egészen a gyártás 1975-ös befejezéséig.

A motor sok olyan változtatást eszközöl, amely szintén meghatározó a későbbi típusokon is és végigkíséri az egyhengereseket.

A legszembetűnőbb a váz, amely sokkal erősebb csőből, módosított kialakítással készült. Rendkívül erős, robosztus még lánggal hegesztett. Új az első sárvédő is, amely együtt mozog az első teleszkóppal és kisebb, karcsúbb is. Az első teleszkóp alsó szára acélcsőből készült, módosított villaburkolattal. Az első lámpafej vagy Hella, amelyet ezüstre festettek vagy FTM amely már a motor színével megegyező. Eltűnik a Csepel feliratú kormányszorító-gomb, helyette egyszerűbb koncentrikus körökből álló mintázatot kap. A bowdenek és a km spirál fekete színű, ugyanúgy a vezetékelés is. A km óra meghajtása a blokkba tevődik át. A kormány alakja kicsit változik, a „húzós” gázkar helyett spiáterből öntött forgógázszabályzót kap. Egyes daraboknál, már beépített kormányzárral is találkozunk. A benzintank ugyanolyan formájú, mint az előzőnél, de egy csapos lesz és a csap egy vízzsákkal és tartalék állással is rendelkezik. (Ez a formai megoldás szintén végigkíséri a Pannóniát.) A hengerfej kissé nagyobb bordákat kap, a gyertyát oldalról csavarják bele, módosul a hengerfej kitámasztó alakja is. A henger és a belső egységek, (váltó, kuplung) azonos az előző típuséval. A főtengely alakja a jobb súlyelosztás és a könnyebb pontosabb megmunkálás érdekében módosul. A porlasztó 24-rol 26 mm-re nő először Csepel emblémás, később Pannónia feliratú nagyméretű oldalúszóházzal. A sebességi fokozatok: lefelé – 1 felfelé – 2 – 3 – 4. Bosch mágnest már csak az exportra készülőknél használnak. Az itthoniakon a vele megegyező AVF típusú darabokat alkalmazzák. Az olajbetöltő fedélről eltűnik a Csepel felírat. A berugókar 180° helyett már csak 120°-ban hajtható be, mivel a motor két nagy oldaldobozt is kap a vezetőülés alatti helyre. Ezek egyikében a 6V 7AH teljesítményű akkumulátornak alakítottak ki helyet, a másikban a szerszámos készlet, a kettő darab sebkötöző csomag, az izzók és a gumiragasztáshoz akkoriban használatos saller és sallerszorító kapott helyet (a gumiragasztásnak erre a már kevésbé ismert formájára a következőkben még visszatérünk) Mindkét dobozt fényesre krómozott 2-2 darab csavarral lehetett csukva tartani. A vezeték és km spirált erre a célra kifejlesztett profil gumiszalag rögzítette. A nyereg ugyan az, mint a TL típusnál, középbarna, fekete és piros színekben, fehér kéderrel, kapaszkodóval.

Az első szériánál az első teleszkópvilla feje még külön csavaros szorítóval, bilincsszerűen fogta a tengelyt. A hátsó teleszkóp még nem állítható, de hosszabb már, mint a TL típuson. Érdekes, hogy a lengővillát, féktengelyt már ellátják golyós zsírógombbal. Újfajta alumínium közdarab segítségével rögzítették a hátsó fékfedelet a lengővillához, az elsőnél még átfúrt csavaros megoldással, később hegesztve. A hátsó lábtartó fix, a Danuviáéval megegyező. A sorozat végén megjelenik a felhajtható is. A kipufogó könyök azonos a Tl típuséval, a dob kissé újabb konstrukció, három részből álló középen a motor színére fújt , két végén alumínium profilokkal. Rendkívül érdekes buzogányszerű belső rendszerrel, amely mintha sejtetni engedett volna az akkor még ismeretlen táguló és szűkülő kamrákról. Féklámpa még nincs. A hátsó lámpa a TL típusé. A hátsó fékkar megegyezik a sebességváltó alumínium karjával, amelyekre a végén zárt kúpos, kissé hordó formájú gumit húztak.

A festés. Hát igen ez egy érdekes téma. A köztudatban „zöld” néven terjedt el. Való igaz ebben a szériában a legtöbbet az akkor divatos almazöldre festették. A csíkozás, pedig kb. 9 mm vastag sötétzöld közepén egy kb. 1,5 mm vastag fehér csíkkal, természetesen kézzel festve. A tankon úgy, mint a TL-nél, a szerszámdobozon három sávban a kidomborodásokon. A lengővillát hasonlóan a későbbi típusokhoz szintén a kidomborodásokon csíkozták. Érdekes, hogy a sárvédot szintén csíkozták, méghozzá hosszanti irányban, egyetlen zöld-fehér csík kombinációval. Még egy érdekesség a festéssel kapcsolatban, hogy azoknak a motoroknak, amelyeknek a lámpafeje ezüst volt a hátsó teleszkóp fölső burkolatát is néha ezüstre festették. Külön megrendelésre néhány darabot krómozott lámpafejjel és valódi bőr nyereggel is készítettek.

Kevesen tudják, hogy létezett ebben a típusban fekete és meggy bordó is amely a mai szemmel nézve kissé barnába hajló árnyalatot mutat. Az emblémák ugyanúgy, mint a TL típusnál kétszárnyúak voltak. Két nagy, a tank két oldalán, egy kisebb a beépített tanksapkán. Az első és hátsó sárvédon szintén volt egy – egy matrica.

A láncfeszességet a hátsó teleszkópnál kialakított kémlelő ablakon lehetett ellenőrizni, amelyet előbb egy domború alulemezzel, később peremes gumikorongokkal takarták el. A váznyaktábla (adattábla) még régies két végén oválissá préselt formájú, angol vagy magyar nyelvű.

Ez a motor a növelt torokátmérőjű porlasztóval 12 lóerősre sikerült, amely elégnek bizonyult a tartós 80-85 km/órás utazósebesség és a 95-100 km/órás végsebesség eléréséhez.

A világon sok helyre exportálták, egyes darabjai még ma is működnek Indonéziában, akár szólóban akár riksaként. A motor megbízhatóságáról pedig, hogy itthon nagyon sok szolgál még mindig vidéken kerti traktorként nemegyszer fél tonna terhet cipelve magával.